Az aquincumi polgárváros és közvetlen környezetének több mint száz éve folyó régészeti kutatása a római kor különböző időszakaiból több ezer sírt tárt fel. A korábban ismert temetőrészletek 2003-ban a polgárvárostól északkeletre (Bp., III. kerület, Pók u. – Városfal u. – Nánási út által bezárt terület) feltárt sírparcellával egészültek ki.
A temető egykori környezetének rekonstrukciójában geológusok voltak segítségünkre. A terület az ókorban vizenyős, helyenként homokdombokkal tagolt térség volt, amelyet többször elönthetett a közeli Duna. Az egyik ilyen, bokrokkal, fákkal benőtt, ligetszerű kiemelkedést használta temetkezésre a Kr. u. 2-4. század folyamán az aquincumi polgárváros lakóinak egy csoportja. Az ásatás során összesen 40 sírt tártunk fel és dokumentáltunk. Ezek jelentős része a többszöri árvíz miatt igen rossz állapotban volt. A temetőt kelet felől a Duna árterülete határolhatta, észak felől pedig egy széles árok jelenthette a határt, amelynek betöltésében késő római kori fegyvertöredékek és érmek (Kr. u. 4-5. század) utaltak a késői használatra. Nyugat és dél felől az ásatással megnyitott felülettel nem értük el a temetőrészlet esetleges széleit.
A sírok jelentős része csontvázas temetkezés volt, mindössze két hamvasztásos sírt találtunk. Már a feltárás kezdetén feltűnő volt a sírok egyszerű kivitele és szegényes mellékletanyaga. Az elhunytakat minden esetben fakoporsóba helyezték, és a temetkezések csak kevesebb, mint 30%-ánál helyeztek mellékletet a sírba. Ezek legtöbb esetben viseleti tárgyak voltak, illetve a halott mellé adott étel- és italáldozatot tartalmazó korsó, pohár, vagy egyszerű tányér.
Ilyen volt a 8. sír, amely egy 24-32 év körüli fiatal férfi vázát rejtette. Az elhunyt mellett bronz spatulát találtunk, kis fadobozának (?) maradványaival, illetve egykori ruházatának tárgyait: vas övcsatot textillenyomattal, cipőjének vasszegecseit, illetve a nyakában viselt bullát. Ez utóbbi kisméretű bronz kapszula volt, amelyben a római hiedelemvilág szerint a rontás elleni tárgyakat, növényi magvakat helyeztek . A 10. sírban szintén fiatal férfi feküdt. Hozzátartozói két terra sigillata edényt, tálat és poharat helyeztek sírjába.
A 19. sír szintén fiatalon elhunyt nő (30 éves) maradványait tartalmazta. Sírjából egy kisebb fazék, pohár és mécses került elő, illetve viseleti és személyes tárgyak: kék és zöld, illetve aranyfüsttel bevont üvegpaszta gyöngyökből álló nyaklánc, fából készült hajtű és kedvenc csont dobókockája.
E három, „gazdagabb” mellékletanyagú sír azonban nem ellensúlyozta a sírcsoport alapvetően szegényes jellegét, amelyet alátámasztottak a csontokon elvégzett elsődleges fizikai antropológiai vizsgálatok is, amelyek nagy arányú patológiás és egyéb elváltozásokat mutattak ki. Ezen adatok érdekes lehetőségeket vetnek fel az eltemetettek társadalmi helyzetére, és így a temetőrészlet szerepére vonatkozóan. Elképzelhető, hogy a polgárvároshoz tartozóan olyan félreeső helyen kialakított „eldugott”, de római uralom idején hosszabb időn keresztül használt temetőről van szó, ahol egyrészt az alacsonyabb társadalmi helyzetű egyének nyertek végső nyughelyet (kemény fizikai munkát végző rabszolgák, libertusok?) illetve ahova a társadalomban valamilyen okból hátrányos helyzetben élőket (pl. törpenövésű) temették. A sírcsoport periférikus helyzete abban az esetben is értelmezhető, ha a parcella a polgárváros ún. keleti temetőjének északi széléhez tartozott.
Az eltemetettek ilyen, társadalmi-szociológiai szempontú vizsgálatához reményeink szerint további adatokat szolgáltatnak majd a most meginduló antropológiai és archaeogenetikai vizsgáltok, amelyek fényt deríthetnek olyan fontos adatokra is, mint az eltemetettek származási helye, rokoni kapcsolataik, vagy éppen különböző betegségeik.
Láng Orsolya