Egy átlagember számára egy ókori vagy középkori latrina – magyarul: árnyékszék vagy pöcegödör – nem más, mint egy kellemetlen szagú emlék a múltból, amit jobb messzire elkerülni. Egy régész és különösen egy biorégész számára azonban valóságos kincsesbánya lehet. Az egykori latrinák vizsgálata ugyanis messze túlmutat a klasszikus ásatási módszereken; a modern, több tudományág nézőpontját egyesítő megközelítések segítségével olyan intim részletekbe is bepillantást nyerhetünk elődeink mindennapjaival kapcsolatban, amelyeket a korabeli krónikák szinte biztosan nem örökítettek meg.

De hogyan válhat egy egyszerű gödör a múlt megértésének kulcsává? A válasz a molekuláris szinten keresendő.

A DNS időgépe a rétegekben

A latrinákból származó mintavétel – legyen szó a gödröt kitöltő földről, a támfalakról, vagy az egykori deszkázat maradványairól – a környezeti, illetve üledék DNS (sedaDNA) vizsgálatok egyik legizgalmasabb terepe. Ez a folyamat azonban korántsem mentes a kihívásoktól.

A laboratóriumban az első és legfontosabb feladat a modern és az archaikus DNS elkülönítése. A talaj elkerülhetetlenül magas mikrobiális aktivitással rendelkezik, így a minták általában tele vannak modern, főként prokarióta eredetű (azaz valódi sejtmag nélküli mikroorganizmusokból, jellemzően baktériumokból származó) genetikai anyaggal, illetve folyamatosan fennáll a jelenkori kontamináció (szennyeződés) veszélye is. Szerencsére a bioinformatikai szűrések és a molekuláris kormeghatározó technikák segítségével jó eséllyel képesek lehetünk izolálni a valóban archaikus korokból származó, sérült és töredezett örökítőanyagot.

Miután igyekeztünk megtisztítani az adatokat a "modern zajtól", lenyűgöző kép tárulhat elénk arról, hogy milyen élőlények genomfragmentumai (teljes örökítőanyagának töredékei) rejtőznek a mélyben. Egy latrina esetében szerencsés esetben számíthatunk emberi DNS-töredékekre, a táplálkozásból származó növényi és állati maradványokra, valamint – ami biorégészeti szempontból talán a legbeszédesebb – a bélrendszeri paraziták nyomaira.

Étrend, higiénia és hívatlan vendégek

Ezen genetikai ismeretek birtokában, a régészeti kontextus és az esetleges történeti források gondos bevonásával, jobban körvonalazhatóvá válhat egy adott közösség életmódja.

• Táplálkozási szokások: A növényi és állati DNS utalhat arra, hogy mi kerülhetett az asztalra, illetve mi került az asztalról a bélrendszeren át a süllyesztőbe.
• Parazita-együttélés: A bélférgek (például az orsógiliszta vagy a galandféreg) jelenléte fontos támpontot szolgáltathat a település higiéniai állapotára és a nyers vagy alulsütött húsok fogyasztására vonatkozóan.
• Hulladékgazdálkodás: A latrinák az idők során átalakulhattak praktikus szemétlerakókká is. A szerves anyagból készült, mára esetleg teljesen lebomlott használati tárgyak (például textíliák) DNS-nyomai olyan eszközök használatára is utalhatnak, amelyekből esetenként semmilyen megfogható régészeti lelet nem maradt fenn.

Ezek a váratlan helyről felbukkanó információk segíthetnek megérteni egy letűnt kor mindennapi valóságát, amelyre sok esetben csak ezek az első ránézésre nem a legvonzóbb gödrök vezethetnek rá.

Kommunális latrina rekonstrukciója a Hadrianus-fal mentén épült Housesteads római erődből (Egyesült Királyság). A pöcegödrökkel ellentétben itt az ülések alatt vízzel öblíthető csatorna futott. Illusztráció: Philip Corke © Historic England Archive ic048_083

Kórokozók nyomában: Járványok molekuláris szinten

A DNS-vizsgálatok másik hatalmas, egyre bővülő területe a patogenitás (kórokozó képesség) vizsgálata. A latrinák üledékéből sikeres minta-előkészítés esetén kimutathatóak lehetnek egyes patogén baktérium- vagy víruscsoportok genomjai is.

Ezek a felfedezések esetenként nemcsak az egyéni megbetegedésekre deríthetnek fényt, hanem lehetőséget adhatnak történelmi járványok (például kolera, hastífusz vagy vérhas) nyomainak azonosítására is. Ezzel a módszerrel a kutatók fizikai bizonyítékokkal támaszthatják alá, vagy éppen árnyalhatják az írásos forrásokon alapuló történelmi feltételezéseket.

Biomarkerek: Honnan tudjuk, hogy tényleg árnyékszéket találtunk?

De mi van akkor, ha a DNS-eredmények mellé más megközelítés is szükséges, vagy a genetikai anyag már túlzottan lebomlott? Ekkor léphet be a képbe a biomarker elemzés, ami olyan anyagokra vonatkozik amiknek jelenléte vagy hiánya fontos biológiai információt hordoz.

Ahhoz, hogy egy gödörről megalapozottabban feltételezhessük a "latrinaságát" – vagyis valószínűsítsük a fekálszennyezést –, analitikai kémiai módszerekhez kell folyamodnunk. Bizonyos, nyomelem szinten előforduló szerves vegyületek (jelen esetben a székletben) különösen az epesavak és a szteránvázas vegyületek (például a koproporfirinek vagy a koprosztanol) rendkívül ellenállóak lehetnek, és esetenként évszázadokon vagy évezredeken át is kimutathatóak maradnak a talajban.

Ezeknek a molekuláris markereknek a jelenléte és mennyisége mérhető. Mivel az emberi emésztőrendszer és a különböző állatfajok nagyrészt eltérő biomarkereket hagyhatnak maguk után, következtetni lehet arra, hogy az adott rétegekben emberi ürülék, vagy esetleg valamilyen magasabb rendű állat (például ló vagy disznó) trágyája rakódhatott-e le. Ez nagy segítséget nyújthat a rétegtan időbeli értelmezésében: ideális esetben nyomon követhető, hogyan változhatott a gödör funkciója az árnyékszéktől az istállótrágya-tárolón át egészen az egyszerű háztartási szemetesig.

Mintavétel egy lehetséges egykori latrina gödrét kitöltő földrétegekből. Illusztráció: Süvegh Eszter / ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézet

Összegzés: A láthatatlan múlt feltárása

A latrinák elemzése napjainkra egy rendkívül komplex, sokrétű tudományággá nőtte ki magát. Az üledékből és talajból kinyert DNS, valamint a specifikus marker vegyületek analízise új perspektívákat nyithat a múlt kutatásában.

Ezek a vizsgálatok egyre fontosabbá válnak a teljesebb történelmi kép kialakításában. Lehetővé tehetik, hogy olyan információkat is kinyerjünk és értelmezzünk, amelyek sem szabad szemmel, sem hagyományos mikroszkóppal nem lennének láthatóak. A múlt legmélyebb titkait néha valóban a legváratlanabb helyeken – egy egyszerű, sötét gödör fenekén – kell keresnünk.

Szöveg: Bóday Ábel, ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézet

Régészeti adatok: Vámos Péter, BTM Aquincumi Múzeum

Projektvezető: Szécsényi-Nagy Anna, ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézet

Labor implementáció: Heltai Botond, ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézet

Borítókép: Rekonstruált római kori közösségi latrina Carnuntumban (Ausztria). © Römerstadt Carnuntum, fotó: Wolfgang Sauber / Wikimedia Commons / CC BY-NC-SA 3.0