A római kor kutatásának legnagyobb hazai fórumán, a Fiatal Római Koros Kutatók Konferenciáján (FIROKONF) mutatta be projektünk egyik lelőhelyét és eddigi vizsgálati eredményeiket kutatócsoportunk két tagja, Merczi Mónika és Szécsényi-Nagy Anna, a projekt vezető kutatója.
A 2025. május 16–18. között, a pécsi Janus Pannonius Múzeumban megrendezett eseményen csaknem hetven, változatos témákat tárgyaló előadás hangzott el.
Merczi Mónika régész, antropológus (MNM KK MNM Balassa Bálint Múzeuma) és Szécsényi-Nagy Anna archeogenetikus, régész (HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Archeogenomikai Intézet) prezentációjukban az Esztergom – Bánomi-dűlői késő római temető bioarcheológiai vizsgálatait ismertette. Az egykor feltehetően 1000-2000 síros késő római temetőbe Solva katonai táborának helyőrsége és családtagjaik temetkeztek; egyik különálló részének 335 sírját H. Kelemen Márta tárta fel 1986-1990 között. Ebből a temetőrészből kutatócsoportunk két sírcsoportot választott ki archeogenetikai vizsgálatok céljára. Az előadás a régészeti leletek újabb szempontú elemzésének eredményeit, a kiválasztott régészeti csoportok embertani jellemzőit és a genetikai vizsgálatok eddigi eredményeit foglalta össze.
A konferencia-előadások rövid ismertetőit tartalmazó füzet itt olvasható.