Miután pályázatával sikeresen elnyerte a Momentum MSCA Posztdoktori Ösztöndíjprogram támogatását, Chen Kozulin molekuláris biológus 2026 januárjától kezdi meg a munkát az MTA-BTK Lendület Biorégészet Projekt keretében. Chen a legkorszerűbb molekuláris biológiai technológiák terén szerzett szakértelmével és az orvosbiológiai iparban gyűjtött tapasztalatával vág bele a következő kihívásba, amely a komplex bioinformatikai elemzések területére vezet.
Az idén tíz éves Határtalan Régészet magazin ünnepi száma a hunok kutatásának új eredményeiből ad ízelítőt. Mészáros Boglárka és Szécsényi-Nagy Anna cikkükben három, hun korra keltezhető sírt mutat be, amelyek a Rákos-patak torkolatánál egykor állt római kori erőd (Contra Aquincum) szomszédságában kerültek elő.
A római kor kutatásának legnagyobb hazai fórumán, a Fiatal Római Koros Kutatók Konferenciáján (FIROKONF) mutatta be projektünk egyik lelőhelyét és eddigi vizsgálati eredményeiket kutatócsoportunk két tagja, Merczi Mónika és Szécsényi-Nagy Anna, a projekt vezető kutatója.
2025. április 28–30. között került megrendezésre a Magyar Nemzeti Múzeumban a második KÖRNYEZET - EMBER - KULTÚRA konferencia. Mintegy száz előadásból és poszterből ismerhették meg az érdeklődők a természettudományok és a régészet szakértőinek együttműködésében rejlő, szerteágazó lehetőségeket.
A HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézet jelenleg PhD hallgató jelöltek jelentkezését várja archeogenomikai, bioinformatikai kutatásokhoz kapcsolódóan. Az aktuális nyitott doktori témák részletes ismertetése az az intézet honlapján, illetve az Országos Doktori Tanács oldalán olvasható.
A sikeres jelentkezők számára a hallgatói ösztöndíjuk mellé az Intézet keresetkiegészítést biztosít.
Jelentkezési határidő minden téma esetében: 2025. május 15.
📩 A jelentkezéseket az intézet igazgatója, Szécsényi-Nagy Anna várja a
2025. február 27–28-án rendezte meg a „Sötét Idők Közösségei” című konferenciát a debreceni Déri Múzeum. A késő római kor és a népvándorlás kor változatos kutatási témáit felsorakoztató előadások többek között az MTA-BTK Lendület Biorégészet Kutatócsoport munkájába is bepillantást nyújtottak.
1. oldal / 3